;

Kiállítók

MÁV - Volán - csoport

  • Kontakt: www.mavcsoport.hu/karrier és www.volanbusz.hu/karrier
  • Foglalkoztatottak száma: 57.000 fő
  • Felsőfokúak aránya: 30%
  • Cím: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.
  • Web: https://www.mavcsoport.hu/
Cégismertető:

Tudod, mi mindennel foglalkozunk?

A MÁV Zrt. mintegy 7000 kilométernyi vasúti pályahálózat és az ahhoz kapcsolódó kiszolgáló létesítmények üzemeltetését, karbantartását, valamint a forgalom irányítását végzi.

A MÁV-START Zrt. mint a MÁV Zrt. személyszállító leányvállalata, naponta közel 3000 vonatot közlekedtet. Éves utasszáma megközelíti a 142 millió főt. A cég ezen kívül jelentős vontatási szolgáltatást biztosít a piacon, továbbá vasúti járművek karbantartásával, javításával és gyártásával is foglalkozik.

A MÁV Vagon Kft. az ország egyik legjelentősebb járműgyártással és az ahhoz kapcsolódó járműtervezéssel, valamint vasúti járműjavítással foglalkozó vállalata.

A MÁV Szolgáltató Központ Zrt. többek között informatikai, humán, munkavédelmi, számviteli, beszerzési és képzési szolgáltatást biztosít a MÁV Zrt. és leányvállalati számára.

A MÁV FKG Kft. országos lefedettséggel, közel 1500 fővel hazánk egyik legjelentősebb pályaépítéssel, és -karbantartással, valamint gép- és alkatrészgyártással foglalkozó társasága.

A MÁV-HÉV Zrt. öt vonalon, nagyságrendileg 100 kilométeres hálózathosszon végez elővárosi vasúti személyszállítási tevékenységet. Az ágazat éves utasszáma 78,9 millió fő.

A Volánbusz Zrt. alaptevékenysége a menetrend szerinti autóbusz-közlekedési közfeladat ellátása: évente közel 600 millió utasnak biztosítjuk a mindennapos utazási, munkába és iskolába járási lehetőséget, ami 18 ezer kollégánk együttes munkájának eredménye.

Miért válaszd a MÁV-Volán-csoportot?

  • az ország egyik legnagyobb, folyamatosan fejlődő vállalatcsoportja vagyunk;
  • számos szakterületen, országszerte kínálunk állásokat;
  • munkatársaink szakmai fejlődését széles körű képzésekkel támogatjuk;
  • pályakezdőként is csatlakozhatsz hozzánk;
  • egyetemi tanulmányaid alatt szakmai gyakorlati, szakdolgozatírási, ösztöndíjas és duális képzési lehetőségekkel várunk;
  • szakmai és vezetői karrierutak várnak rád;
  • vállalatainknál rugalmas munkaidő-beosztást és otthoni munkavégzési lehetőséget (home office) biztosítunk;
  • alapfizetésed mellé széleskörű juttatási csomagot, lojalitási juttatást év végén, valamint utazási kedvezményt kínálunk.

www.mavcsoport.hu/karrier

www.volanbusz.hu/karrier

MÁV - Volán - csoport aktív álláshirdetései

Pályakezdő építőmérnök

A MÁV Zrt. 2022. évi Pályakezdő Diplomás Programjába frissdiplomás munkatársakat keres. Várunk szakmai tapasztalat nélkül is, mert hiszünk abban, hogy a fiatalokban van a megújulás lehetősége! Új munkatársunk feladatai lesznek • a Pályakezdő Diplomás Programban egy fiatal, dinamikus csapat tagja lehetsz – érezd jól magad! • csatlakozhatsz a MÁV-csoport frissdiplomásainak közösségéhez – találj új ismerősöket! […]

Részletek
Pályakezdő villamosmérnök/gépészmérnök

A MÁV Zrt. 2022. évi Pályakezdő Diplomás Programjába frissdiplomás munkatársakat keres. Várunk szakmai tapasztalat nélkül is, mert hiszünk abban, hogy a fiatalokban van a megújulás lehetősége! Új munkatársunk feladatai lesznek • a Pályakezdő Diplomás Programban egy fiatal, dinamikus csapat tagja lehetsz – érezd jól magad! • csatlakozhatsz a MÁV-csoport frissdiplomásainak közösségéhez – találj új ismerősöket! […]

Részletek
Pályakezdő villmosmérnök

A MÁV Zrt. 2022. évi Pályakezdő Diplomás Programjába frissdiplomás munkatársakat keres. Várunk szakmai tapasztalat nélkül is, mert hiszünk abban, hogy a fiatalokban van a megújulás lehetősége! Új munkatársunk feladatai lesznek • a Pályakezdő Diplomás Programban egy fiatal, dinamikus csapat tagja lehetsz – érezd jól magad! • csatlakozhatsz a MÁV-csoport frissdiplomásainak közösségéhez – találj új ismerősöket! […]

Részletek
Pályakezdő építőmérnök

A MÁV Zrt. 2022. évi Pályakezdő Diplomás Programjába frissdiplomás munkatársakat keres. Várunk szakmai tapasztalat nélkül is, mert hiszünk abban, hogy a fiatalokban van a megújulás lehetősége! Új munkatársunk feladatai lesznek • a Pályakezdő Diplomás Programban egy fiatal, dinamikus csapat tagja lehetsz – érezd jól magad! • csatlakozhatsz a MÁV-csoport frissdiplomásainak közösségéhez – találj új ismerősöket! […]

Részletek
Pályakezdő villamos/mechatronikai/energetikai mérnök

A MÁV Zrt. 2022. évi Pályakezdő Diplomás Programjába frissdiplomás munkatársakat keres. Várunk szakmai tapasztalat nélkül is, mert hiszünk abban, hogy a fiatalokban van a megújulás lehetősége! Új munkatársunk feladatai lesznek • a Pályakezdő Diplomás Programban egy fiatal, dinamikus csapat tagja lehetsz – érezd jól magad! • csatlakozhatsz a MÁV-csoport frissdiplomásainak közösségéhez – találj új ismerősöket! […]

Részletek
Tárgyi eszköz fókuszú beszámolási szakértő

Most végeztél pénzügyi szakon és érdekel a beszámolókészítés? Nagyvállalati tapasztalatra vágysz, esetleg szakmabeliként belelátnál egy SSC világába? Mi, a teljes körű számviteli szolgáltatás egyik fő tevékenységével, a beszámolók elkészítésével foglalatoskodunk, nap mint nap. Ha elhivatott vagy, szívesen ügyködnél a MÁV óriási eszközállományának speciális elszámolásával, nagyon várjuk jelentkezésed! Légy pályakezdő, vagy senior nálunk megtalálhatod a helyed! […]

Részletek
Pályakezdő könyvelő

Jó, ha itt dolgozol! Miért is írjuk ezt? Talán ezek az okok meggyőznek: havi magánnyugdíj- és egészségpénztár hozzájárulás éves lojalitási bónusz rugalmas és kiszámítható munkaidő munka-magánélet egyensúly első kézből ismerhetsz meg új technológiákat belépésed után segítünk, hogy igazi szakember váljon belőled, de emellett számítunk lendületes ötleteidre vasutas igazolvány, hogy bárhová ingyen eljuss csapatszellemben, egymást segítve […]

Részletek
Akusztikai szakirányú, környezetvédelmi referens

Pályakezdőként érdekel a zaj- és rezgésvédelem? Szakmabeliként váltanál és belelátnál egy SSC világába? Nagyvállalati tapasztalatra vágysz, egy stabil vállalatnál? Új munkatársunk feladatai lesznek a szakterülethez tartozó zaj- és rezgésmérések tervezése, kivitelezése és értékelése a MÁV-Volán-csoport és külső felek megrendelései alapján, országosan a hatósági eljárások és környezetvédelmi felülvizsgálatok lefolytatásában való közreműködés szakmai vélemények, elemzések és döntéselőkészítő […]

Részletek
Környezetvédelmi referens (vízminőségvédelem terület)

Új munkatársunk feladatai lesznek a MÁV-Volán-csoport talajvízminőség monitoring hálózatának üzemeltetése az országon belüli MÁV-Volán-csoport telephelyein általános vasúti- és üzletági környezetvédelmi feladatok szolgáltatásszerű megoldásában, szervezésében való közreműködés hatósági eljárások és környezetvédelmi felülvizsgálatok lefolytatásában való szerepvállalás szakmai vélemények, elemzések, tanulmányok készítése, véleményezése a központ akkreditált státuszának folyamatos fenntartásában való közreműködés Amire a munkakör betöltéséhez szükség van szakirányú […]

Részletek
DRUPAL alkalmazásfejlesztő

A MÁV Szolgáltató Központ Zrt. mára több, mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik az informatikai szektorban, a végponti eszközök üzemeltetésétől, az adatközponti szolgáltatásokon keresztül, az alkalmazásfejlesztésig. Országos lefedettségünk, 7/24 órás központi ügyfélszolgálatunk biztosítja megrendelőink számára a mindig elérhető informatikai szolgáltatást. Az IT üzletágon belül az Alkalmazásfejlesztés és üzemeltetés szervezetben fő feladatunk a MÁV-csoport vállalatai részére alkalmazások […]

Részletek
Döntéselőkészítő szakértő

Új munkatársunk feladatai lesznek aktív részvétel a stratégiai anyagok összeállításában a döntések előkészítése, támogatása prezentációk készítésével /elemzések, kimutatások, előterjesztések, tájékoztatók, beszámolók/ a szervezeti egység, illetve a Társaság egészének tevékenységét érintő, a szervezetek között átívelő feladatok végrehajtásának koordinálása, vezetői döntésekkel kapcsolatos operatív munkák támogatása Amire a munkakör betöltéséhez szükség van felsőfokú állami iskolai végzettség legalább 2 […]

Részletek
IT HD technikus

Új munkatársunk feladatai lesznek első szintű ügyfélszolgálati támogatás ellátása a HelpDesk-en hibabejelentések beazonosítása, a feladatok eszkalációja bejelentések, hibajegyek rögzítése, nyomon követése a végleges megoldásig az on-line rendszerek monitorozási, rendszer-felügyeleti teendőinek ellátása szoftverek, alkalmazások távoli telepítése, és első színtű hibaelhárítása havária feladatok kezelése ügyfélszolgálati rendszerben történő adminisztráció Amire a munkakör betöltéséhez szükség van szakirányú középfokú állami […]

Részletek
IT szakértő /jegykiadó automata üzemeltetési területre/

Új munkatársunk feladatai lesznek jegykiadó automaták üzemeltetése: szoftverek. frissítések telepítésének szakértői előkészülete, felügyelete, végrehajtása hardver és szoftver oldali hibakeresés fejlesztés támogatása mechanikai és elektromos javítások elvégzése és ezek tervezése tervezett és eseti karbantartások elvégezésének támogatása távmenedzselése rendszerfelügyeleti szoftver használatával jegykiadó automaták üzembe helyezésének szakértői támogatása Amire a munkakör betöltéséhez szükség van befejezett informatikai diploma, vagy […]

Részletek
SAP HR üzemeltetési szakértő

A MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Humán szolgáltatás szervezetében fő feladatunk a teljes körű jövedelemelszámolási, társadalombiztosítási (kifizetőhelyi) ügyintézés, a személyügyi adminisztráció és a belső, munkavállalói ügyfélszolgálat működtetése. SAP HR üzemeltetési szakértői munkakörben a humánszolgáltatással összefüggő adatszolgáltatási- és adatfeldolgozási tevékenység támogatása, illetve az SAP HR rendszer – szakmai és jogszabályi környezetnek megfelelő – működtetése kerül a fókuszpontba. […]

Részletek
Képzés-fejlesztési szakértő (elektronikus tananyagfejlesztő)

A Baross Gábor Oktatási Központ a MÁV-Volán-csoport vállalatainak nyújt oktatási, képzési szolgáltatást. Bár tevekénységének fő irányvonala a vasútspecifikus képzések, de képzési palettájában megtalálható számos szakterületi és informatikai képzés is. Tevékenységének része a tanfolyami felnőttképzés, időszakos oktatás, e-learning képzés biztosítása és a képzések teljeskörű informatikai támogatása, iskolarendszerű gyakorlati képzés, tananyagfejlesztés, szállásszolgáltatás, oktatási infrastruktúra biztosítása, megrendelői kérésre […]

Részletek
Tervező mérnök – villamosmérnök

A MÁV FKG Kft. keresi tervező mérnök kollégáját, aki a műszaki előkészítési és tervezési feladatok, a műszaki fejlesztéshez, beruházáshoz szükséges konstrukciós tervek, kivitelezési rajzok, és műszaki számítások elkészítését végzi. Új munkatársunk feladatai lesznek: – a társaság termelő tevékenységének, a különböző munkafolyamatoknak a műszaki előkészítése – a szükséges tervek és műszaki rajzok, valamint számítások és egyéb […]

Részletek
Tervező mérnök – szerkezet-építőmérnök

Új munkatársunk feladatai lesznek: – híd karbantartási, felújítási munkálatok előkészítése – kivitelezések nyomkövetése, – a lezárásunkban történő közreműködés – hídszigetelés, hídfacsere tervek készítése – III. fokú hídvizsgálatok elvégzése Amire a munkakör betöltéséhez szükség van: – felsőfokú állami iskolai végzettség (okleves szerkezet-építőmérnök) – 5+ év szakmai tapasztalat – SZÉS12 – hídszerkezeti szakértés – HT – hídszerkezeti […]

Részletek
Tervező mérnök – gépészmérnök

A MÁV FKG Kft. keresi tervező mérnök kollégáját, aki a műszaki előkészítési és tervezési feladatok, a műszaki fejlesztéshez, beruházáshoz szükséges konstrukciós tervek, kivitelezési rajzok, és műszaki számítások elkészítését végzi. Új munkatársunk feladatai lesznek: – a társaság termelő tevékenységének, a különböző munkafolyamatoknak a műszaki előkészítése – a szükséges tervek és műszaki rajzok, valamint számítások és egyéb […]

Részletek
Pályakezdő diplomás – szerkezet-építőmérnök

Új munkatársunk feladatai lesznek: – híd karbantartási, felújítási munkálatok előkészítése – kivitelezések nyomkövetése, – a lezárásunkban történő közreműködés Amire a munkakör betöltéséhez szükség van: – állami felsőfokú iskolai végzettség (szerkezet-építőmérnök) – pályakezdők jelentkezését várjuk (maximum 1 év szakmai tapasztalat) Előnyként értékeljük: – MÁV-csoporton belüli szakmai gyakorlat – “B” kategóriás jogosítvány Amit ajánlunk: – stabil háttérrel […]

Részletek
Pályakezdő diplomás – építőmérnök

Új munkatársunk feladatai lesznek: – elkészíti az éves munkaprogramokat, vágányzári terveket – összeállítja a munkaerő, anyag- és eszközigényeket – egyeztet a megrendelő képviselőivel – elkészíti a havi munkaterveket, vágányzári és sebességkorlátozási terveket – irányítja, ellenőrzi az alvállalkozók tevékenységét – kapcsolatot tart a külső beszállítókkal, kivitelezőkkel – meghatározza az árajánlat kéréshez, megrendelésekhez a műszaki tartalmat – […]

Részletek
Pályakezdő mérnök

Téged keresünk, ha a most végzel vagy az elmúlt két évben szereztél diplomát és érdekel a vasút világa. Izgalmas feladatok várnak Rád a személyszállítás területén, részese lehetsz a különböző technológiai, erőforrás gazdálkodási folyamatoknak. Jelentkezz hozzánk a Pályakezdő Diplomás Programunkba! A program végén érdeklődési körödnek megfelelő, konkrét pozíciót ajánlunk Neked. Remek fejlődési lehetőség vár Rád, ha […]

Részletek
Toborzó

Szeretsz emberekkel foglalkozni? Van már tapasztalatod munkavállalók toborzásában és kiválasztásában? Kiváló szervezőképességgel rendelkezel? Legyél a kollégánk! Jelentkezz! Várunk a csapatunkba! Új munkatársunk feladatai lesznek: – teljes toborzási és kiválasztási folyamatok lebonyolítása – a vezetők teljes körű szakmai támogatása a kiválasztási folyamatban – állásbörzéken és egyéb rendezvényeken való részvétel – riportok, kimutatások támogatása és készítése – […]

Részletek
Műszaki szakértő (Vegyészmérnök)

Otthon vagy az ipari vegyszerek és a tisztítószerek világában? Vegyész- vagy anyagmérnökként végeztél és szeretnél egy klassz munkahelyet? Ismerkedj meg a vasúti járműveknél alkalmazott háztartási és általános anyagokkal, vegyszerekkel, és legyél Te a szakértője ennek a területnek! Jelentkezz és START-olj velünk! Új munkatársunk feladatai lesznek: – felügyeli a javítások, karbantartások során használandó vegyszereket – javaslatot […]

Részletek
Pénzügyi-számviteli szakértő

Szeretnél egy modern és klassz munkahelyet? Jelentkezz, ha precíz vagy és rendszerszemléletűen gondolkozol, otthonosan mozogsz a számok és az Excel világában. Munkád során részt vehetsz a számviteli szabályzatok kidolgozásában és az éves beszámolók elkészítésében. Csatlakozz hozzánk és erősítsd a budapesti gazdasági csapatunkat! Új munkatársunk feladatai lesznek: – részt vesz a Társaság számviteli politikájának és kapcsolódó […]

Részletek
Járműkarbantartási telephelyvezető

Szívesen venne részt a vasúti járművek biztonságos közlekedésének biztosításában? Kamatoztassa szakmai tudását a vasúti közlekedés jobbá tételéért és irányítsa Ön a ferencvárosi járműkarbantartó csapatunkat. Várjuk mielőbbi jelentkezését! Új munkatársunk feladatai lesznek: – vasúti járművek fenntartási munkáinak, javításának és karbantartásának szakmai felügyelete, irányítása, a szükséges üzemképes járműmennyiség biztosítása – a telephely munkavállalóinak (kb. 150 fő) irányítása […]

Részletek
Üzemi mérnök

Műszaki diplomával rendelkezik? Változatos, felelősségteljes és hosszútávú munkára vágyik? Várjuk jelentkezését! Legyen Ön is a kollégánk! Új munkatársunk feladatai lesznek: – működteti és ellenőrzi a vasúti járművek javítási és szerelési technológiai folyamatait – meghatározza a felmerült egyedi technológiai, műszaki problémák megoldási módját – diagnosztikai vizsgálatokat és hibafeltárást végez – javaslatot tesz új technológiai utasítás elkészítésére, […]

Részletek
Üzemi mérnök

Műszaki diplomával rendelkezik? Változatos, felelősségteljes és hosszútávú munkára vágyik? Várjuk jelentkezését! Legyen Ön is a kollégánk! Új munkatársunk feladatai lesznek: – működteti és ellenőrzi a vasúti járművek javítási és szerelési technológiai folyamatait – meghatározza a felmerült egyedi technológiai, műszaki problémák megoldási módját – diagnosztikai vizsgálatokat és hibafeltárást végez – javaslatot tesz új technológiai utasítás elkészítésére, […]

Részletek
Közlekedésmérnök/gépészmérnök

Közlekedésmérnök, vagy gépészmérnök diplomával rendelkezel és érdekel a vasút világa? Jelentkezz hozzánk! Ha szeretnél a vasúti közlekedéssel kapcsolatban részt venni az üzemeltetési folyamatokban és tapasztalatokat gyűjteni ezen a speciális területen, akkor várunk csapatunkba! Pályakezdők és gyakorlattal rendelkezők jelentkezését is várjuk! Új munkatársunk feladatai lesznek: – a vasúti közlekedéssel kapcsolatban vizsgálatokat végez és felméréseket készít az […]

Részletek
Üzemi mérnök (Villamos/Mechatronikai/Informatikai mérnök)

Szívesen venne részt vasúti járművek karbantartásában, a járművek biztonságos közlekedésének biztosításában? Szeretne egy megbízható munkahelyen dolgozni?Ha igennel válaszolt a fenti kérdésekre, akkor várjuk mielőbbi jelentkezését! Új munkatársunk feladatai lesznek: – a KISS emeletes motorvonatok karbantartási és javítási technológiai folyamataiban részvétel – a felmerülő egyedi műszaki problémák megoldása – diagnosztikai vizsgálatok és szükség esetén a hibafeltárás […]

Részletek
Villamosmérnök (Kocsijavítás)

Érdekel a vasút világa és szeretnél egy dinamikusan fejlődő nagyvállalatnál dolgozni, ahol a szakmai fejlődésed is támogatott? Ha villamosmérnöki tapasztalattal rendelkezel és szívesen kamatoztatnád nálunk a tudásod, akkor jelentkezz hozzánk és legyen veled a teljes a csapatunk! Új munkatársunk feladatai lesznek: – a felügyelete alá tartozó járművek fenntartási munkáinak koordinálása – a járművek futásbiztonsági ellenőrzése, […]

Részletek
Informatikai szakértő

Jártas vagy az informatika világában? Keressük új kollégánkat informatikai szoftverek, alkalmazások, valamint működő felhasználói infrastruktúra stratégiai üzemeltetésére. Várjuk jelentkezésed a MÁV- START Zrt. leányvállalataként működő MÁV VAGON Kft. Informatikai szervezetébe. Új munkatársunk feladatai lesznek: – mobil és hálózati infrastruktúra menedzsment – IT desktop infrastruktúra üzemeltetéssel összefüggésben jelentkező feladatok koordinálása – alkalmazások üzemeltetésével kapcsolatos feladatok kezelése […]

Részletek
Szimulációs mérnök

Szívesen venne részt vasúti járművek tervezésében? Csatlakozzon a MÁV VAGON Kft. Járműkonstrukció csapatához és vegyen részt ebben kihívásokkal teli és izgalmas fejlesztési folyamatban! Új munkatársunk feladatai lesznek: – vasúti járműszerkezetek végeselemes szilárdsági számításai – acélszerkezetek statikus és kifáradási méretezése a vonatkozó vasúti szabványok alapján – alapvető lengéstani és kihajlásvizsgálatok – implicit nemlineáris vizsgálatok – szilárdsági […]

Részletek
Műszaki szakértő (karbantartás)

Érdekel a Műszaki világ és hogy miként valósul meg egy karbantartási, javítási vagy felújítási terv ? A MÁV VAGON Kft. Működéstámogatási szervezeténél most lehetőséged nyílik ezt a tudást elsajátítani és kipróbálni magad Műszaki szakértőként! Új munkatársunk feladatai lesznek: – részt vesz a termelő eszközök és gyártóművi berendezések karbantartásának tervezésében és megszervezésében, a kapacitás és az […]

Részletek
Műszaki szakértő (beruházás/Ingatlangazdálkodás)

A MÁV VAGON Kft. munkatársat keres műszaki és ingatlangazdálkodási feladatok ellátására. Várjuk jelentkezését a MÁV- START Zrt. leányvállalataként működő MÁV VAGON Kft. Működéstámogatás szervezetébe. Új munkatársunk feladatai lesznek: – gondoskodik a Működéstámogatás szervezet felügyelete alá tartozó épületek, hálózatok (sűrített levegő, víz, acetilén, energia ellátás, stb.) üzemeltetéséről – közreműködik a bérelt ingatlanok felújítási, fejlesztési javaslatainak kidolgozásában, […]

Részletek
Energetikai szakértő

Új munkatársunk feladatai lesznek – Standard beszámolási kötelezettségek teljesítése. – Társasági energiagazdálkodás tervezése, irányítása, energia költségterv összeállítása. – Az energiafelhasználással és hálózathasználattal kapcsolatos tervdokumentációk véleményezése és jóváhagyása. – Az ISO 50001 szabvány szerinti energiairányítási rendszer Társasági működtetéséhez kapcsolódó energetikai tevékenységek szakmai felügyelete. – Beruházások energetikai jellegű tervbírálata. – Társasági szintű kapcsolattartás az energiaszolgáltató társaságokkal. – […]

Részletek
Szakmai titkár

A gazdasági vezérigazgató-helyettes szakmai munkájának támogatása szervezői, szakértői tevékenységgel. Új munkatársunk feladatai lesznek – A szervezeti egységre vonatkozóan a külső, ill. belső kommunikáció biztosítása. – A szakmai tevékenységet érintő, kommunikációt igénylő feladatok esetén az információk összegyűjtése, elemzése, javaslatok összeállítása, döntésre előkészítése. – A szakterületet érintő belső szabályozások, utasítások, megállapodások, szerződések előkészítésében közreműködés, vélemények összehangolása, döntés […]

Részletek
Távközlési szakértő

Új munkatársunk feladatai lesznek – Hálózati struktúra tervezése, optimalizálása – Üzemzavarok kivizsgálásában való részvétel – Távközlési hálózatok kivitelezésének támogatása – SW upgrade, alap konfiguráció betöltése – Berendezések üzemeltetésre átadás-átvételi eljárásában való közreműködés – A projektvezető, tervezőmérnök munkájának támogatása – Távközlési szakterületet érintő projektekben való szakértői-, illetve koordinációs feladatok ellátása – Nyilvántartási folyamatok kialakítása – Javaslatkészítés […]

Részletek
Áramellátási mérnök

A munkakör célja: az áramellátást biztosító berendezések, rendszerek üzemeltetésének, szerelésének, javításának, felügyelete, ellenőrzése, valamint tevékenyég ellátáshoz kapcsolódó karbantartási előírások betartásának, technikai feltételek meglétének ellenőrzése, a megfelelő működés érdekében elemzések, fejlesztési javaslatok kidolgozása. Új munkatársunk feladatai lesznek – a HÉV vonalakon található áramátalakítók, erőátviteli, és vontatási berendezések üzemeltetése során mérnöki feladatok ellátása, közvetlen vezető szakmai feladatainak […]

Részletek
Járműfejlesztő mérnök

– vasúti járműszerkezetek végeselemes szilárdsági számításai – acélszerkezetek statikus és kifáradási méretezése a vonatkozó vasúti szabványok alapján – alapvető lengéstani és kihajlásvizsgálatok – implicit nemlineáris vizsgálatok – szilárdsági mérések támogatása – a számítási eredmények kiértékelése, dokumentálása és bemutatása – aktív hozzájárulás a tervezőcsapatok munkájához

Részletek
Járműfejlesztő mérnök

– vasúti járműszerkezetek végeselemes szilárdsági számításai – acélszerkezetek statikus és kifáradási méretezése a vonatkozó vasúti szabványok alapján – alapvető lengéstani és kihajlásvizsgálatok – implicit nemlineáris vizsgálatok – szilárdsági mérések támogatása – a számítási eredmények kiértékelése, dokumentálása és bemutatása – aktív hozzájárulás a tervezőcsapatok munkájához

Részletek
HR Kontrolling Szakértő

– társasági szinten működteti a humánkontrolling folyamatokat, biztosítja a hálózati szintű tervezési és beszámolási folyamat informatikai hátterét – értékeli és elemzi a Társaság személyi jellegű ráfordításait, létszámgazdálkodását, a hatékonyság javítására irányuló javaslatokat, döntéselőkészítő anyagokat, prezentációkat készít – társasági szintű havi, negyedéves, éves beszámolót, gyorsjelentést, elemzést készít, illetve a humánerőforrás gazdálkodáshoz kapcsolódó költségsorok vonatkozásában objektív információkat […]

Részletek
Kontrolling szakértő

– tényköltség elemzése, termékköltség tervezése – gyártott cikk előkalkulációja, árelőjegyzése, árengedélyezése – közreműködés a havi kontrolling zárásban, elhatárolások feladása – csereköteles fődarab- és alkatrészjavítás, illetve a gyártási tevékenység monitoringja – eseti- és rendszeres beszámolók, elemzések készítése – adatok, információk biztosítása a könyvvizsgáló és a belső ellenőrzés részére

Részletek
Karbantartási mérnök

a KISS motorvonatok karbantartási és javítási feladatainak tervezése, koordinálása, ellenőrzése – a KISS motorvonatok közlekedés-, utas- és üzembiztonsági méréseinek, vizsgálatainak elvégzése, illetve elvégeztetése, kiértékelése – a karbantartásokhoz, javításokhoz kapcsolódó dokumentumok, nyilvántartások elkészítése, illetve ellenőrzése – minőségirányítási feladatok ellátása – szakértői vélemény, állásfoglalás megtétele szakmai kérdésekben

Részletek
Villamosmérnök

– a felügyelete alá tartozó járművek fenntartási munkáinak koordinálása – a járművek futásbiztonsági ellenőrzése, mérése, és a szükséges dokumentációk vezetése – a járművek telephelyen kívüli javításba küldése, fővizsga esetén, próbákon való részvétel, garanciális ügyek intézése – szakmai ellenőrzések elvégzése, nyilvántartások vezetése – szakértői vélemény adása szakmai kérdésekben, minőségirányítási feladatok ellátása

Részletek
Gépész- vagy villamosmérnök

Vasúti járművek karbantartásának tervezése, koordinálása, a karbantartási-javítási folyamatok felügyelete és a járművek minőségi átvétele, mérnöki felkészültséget igénylő hibakeresési és javítási munkák elvégzése, diagnosztikai és minősítő mérések végzése, szakmai ellenőrzések végzése és az ehhez kapcsolódó műszaki nyilvántartások vezetése, szakértői vélemények, állásfoglalások készítése szakmai kérdésekben.

Részletek
Személyszállítási szakértő

Javaslatokat tesz és közreműködik a vágányzári technológiák kidolgozásában, koordinálja a karbantartó, pályafelújító vágányzári tevékenységeket. szabályozza és ellenőrzi a vonatpótló autóbuszok megrendelését, tervezi a menetrendjét, felügyeli a vonatpótlás keretszerződésével, megrendeléseivel kapcsolatos elszámolásokat, ezek kapcsán folyamatos adatszolgáltatást biztosít, javaslatokat ad a hatékonyság növelésére.

Részletek
SZAKMAI GYAKORNOKI PROGRAM A MÁV SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ZRT-NÉL!

Szakmai gyakorlatodat töltsd a MÁV Szolgáltató Központnál! A MÁV Szolgáltató Központ Zrt. egy olyan SSC, amely több mint 200 féle üzleti szolgáltatást nyújt a MÁV-Volán-csoport tagjainak: pénzügyi, számviteli tevékenységet, humán és munkavédelmi szolgáltatást, vasúti oktatást, raktár- és készletgazdálkodást, informatikai szolgáltatást és ügyviteli feladatokat lát el, valamint felelős a beszerzési, környezetvédelmi, szállítási, flottakezelési és leltározási szolgáltatások […]

Részletek
Vissza a kiállítói listához

Kiemelt kiállítóink

Adatvédelmi beállítások

When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in the form of cookies. Here you can change your Privacy preferences. It is worth noting that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we are able to offer.

Click to enable/disable Google Analytics tracking code.
Click to enable/disable Google Fonts.
Click to enable/disable Google Maps.
Click to enable/disable video embeds.

Weboldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében.