Kiállítók

AR-IP Kft.

Cégismertető:

Kik vagyunk?

Az AR-IP Kft. az Adaptive Recognition cégcsoport tagja. A korábban ARH-ként ismert Adaptive Recognition, mely rendelkezik a magyar ARH kereskedő céggel, mesterséges intelligencián alapuló képfeldolgozó technológiára épülő szoftvereket és hardvereket fejleszt és gyárt elsősorban a közlekedés- és biztonságtechnológiai szektoroknak.

Az Adaptive Recognition cégcsoport több telephellyel rendelkezik Magyarországon, valamint irodái vannak Dániában, az Egyesült Államokban, és Ázsiában.

Történetünk

A 90-es évek elején az ARH az elsők között kezdett mesterséges intelligencián alapuló öntanuló algoritmusokat fejleszteni különböző képfeldolgozási problémák megoldására. Az elsõ komolyabb siker a mára globális piacvezetőként ismert Carmen ANPR (Automatic Number Plate Recognition, Automata Rendszámfelismerés) szoftver, ami járművek rendszámát képes felismerni és leolvasni. Ezt követték az egyéb szabványosított, például áruszállításban használatos, vagy okmányokon fellehető kódok feldolgozására fejlesztett szoftvertermékek, okmányolvasók, és kamerák.

A kis start-up azóta nemzetközi céggé nőtte ki magát, mely három kontinensen több, mint 300 munkavállalót foglalkoztat közvetlenül irodáiban, emellett kiterjedt nemzetközi értékesítői partnerhálózattal rendelkezik.

Karrier lehetőségek!

Termékportfóliónk dióhéjban

Az Adaptive Recognition tevékenységeinek fókuszában hardver- és szoftverfejlesztés áll. Az alábbi területekre fejlesztünk technológiát:

  • Rendszámfelismerés (szoftver és kifejezetten erre a célra fejlesztett kamerák)
  • Személyi okmányok ellenőrzése (optikai karakterfelimserést és autentikációt végző szkennerek)
  • ITS (Intelligent Transportation Systems) - intelligens közlekedési rendszerek
  • Iparban, közlekedésben használt kódok felismerése (pl. konténerkódok, vasúti kódok)

Az Adaptive Recognition technológiájával számos felhasználási területen találkozhatsz, a közigazgatásban és az üzleti szférában.

Néhány példa: határellenőrzés, rendőrség, hotelek, parkolóházak, bankok, közterületek, autópályák, stb.

Rendszámolvasó kameráink vagy okmányolvasóink egyike jo eséllyel már beolvasta valahol az autód rendszámát vagy személyazonosító okmányodat!

Mitől vagyunk mi mások?

Röviden: a kiemelkedő pontosság és elhivatottságunk.

A minőséget komolyan vesszük Odafigyelünk a visszajelzésekre és folyamatosan teszteljük és fejlesztjük termékeinket. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy számos ügyfelünk a versenytársaink technológiáját használta korábban, és az általunk kínált minőség győzte meg, hogy a mi termékeinkre váltsunk.

A Carmen OCR termékünk piacvezető pontossággal olvas rendszámokat és egyéb kódokat. Szeretjük, amit csinálunk, és örömünket leljük a kihívásokban, és abban, amikor elsőre lehetetlennek tűnő feladatokra sikerül megoldást találnunk.

Optikai karakterfelismerésen és képfeldolgozáson alapuló technológiánkat folyamatosan tökéletesítjük, hogy minden helyzetben a maximumot nyújtsa, maga mögött tudva a versenytársakat. Számos projektben volt alkalmunk újra definiáini az pontos ANPR, a villámgyors személyazonositás, vagy a távoli sebességmérés fogalmait. Ezekről a sikertörténeteinkben olvashatsz bövebben.

A következő területekre fókuszálunk:

  • Gépi tanulás és optikai karakterfelismerés: a szélesebb tevékenységi körrel rendelkező nagyobb cégektől eltéröen mi kizárólag az OCR és képfeldolgozói technológiákkal foglalkozunk. Ennek köszönhető, hogy szaktekintélynek számítunk ezeken a területeken, saját tapasztalatokra épüló, alapos know-how-val
  • Eredményorientált, gyors támogatás: Support csapatunk az egyszerű kérdések megválaszolásától az integrációs asszisztenciáig szolgáltatások széles körét nyújtja. Segitségükre van ebben a részletes termékdokumentáció és számos oktató videó a termékeinkról.
  • Rugalmas ügyfélkiszolgálás: Tudjuk, hogy a legtöbb projekt személyre szabott megoldást igényel. Ütőképes kutató-fejlesztő csapatunknak hála gyorsan elő tudunk állni új design tervekkel és prototípusokkal

Víziónk:

Termékeinkkel és technológiánkkal egy olyan jövőt kívánunk előremozdítani, amelyben a közlekedés, utazás és a mindennapi ügyintézés balesetmentesen, gördülékenyen és mindenki számára elérhető legbiztonságosabban zajlik.

Karrier lehetőségek, az Adaptive Recognition cégcsoportban.

Vállalatunk videós bemutatkozása.

AR-IP Kft. aktív álláshirdetései

Értékesítő

“Munkakörök és feladatok: – Az értékesítési folyamatokban való részvétel az értékesítési lehetőségek felmérésétől kezdve az ajánlatok kiküldéséig – Partneri kapcsolatok kiépítése – Kiemelt ügyfelek kezelése – Ügyféligények felmérése és megértése, közvetítése a műszaki területek felé – Gondoskodás arról, hogy az ajánlatok dokumentációja teljes mértékben megfeleljen az ügyfelek követelményeinek – A szerződések előkészítése és az árazással […]

Részletek
Szoftvertesztelő

“Munkakör és feladatok: Saját fejlesztésű okos kamerák tesztelése. – Python alapú tesztszoftver meglévő funkcióinak továbbfejlesztése, új funkciók tervezése, implementálása, tesztesetek kidolgozása – tesztjegyzőkönyv készítése, teszteléssel kapcsolatos dokumentációk karbantartása – windows és linux alapú tesztkörnyezet felépítése – együttműködés más mérnökcsapatokkal Elvárások: – Önállóság, szakmai igényesség. – Középfokú végzettség. – Középfokú angol nyelvtudás. – Fejlesztési tapasztalat a […]

Részletek
Szoftverfejlesztő, Kamera-rendszerek

Munkakör és feladatok: Intranet alapú képannotációs rendszer fejlesztése: – C++ alkalmazásfejlesztés  – Grafikus segédprogramok írása (Qt) Szükséges ismeretek, kompetenciák: – Qt – Python3 – C++ programnyelv ismeret – SQL Elvárt végzettség, tapasztalat (év, terület): – Min. 1 éves releváns munkatapasztalat – Felsőfokú műszaki végzettség – Középfokú angol nyelvtudás Előny még a pozíció betöltéséhez: – Linux […]

Részletek
Szoftverfejlesztő, Firmware

“Munkakör és feladatok: – 32 és 64 bites ARM-os rendszerekre szoftverek fejlesztése – Hardverek élesztése és tesztelése tesztprogramok készítésével Szükséges ismeretek, kompetenciák: – Linux operációs rendszer – C/C++ programnyelv – Python scrriptnyelv Elvárt végzettség, tapasztalat (év, terület): – Min. 1 éves releváns munkatapasztalat – Bsc végzettség Előny még a pozíció betöltéséhez: – 32 és 64 […]

Részletek
Devops mérnök

Munkakör és feladatok: Fejlesztés támogató rendszerek üzemeltetése, és folyamatos fejlesztése. Modern CI/CD folyamatok kialakítás, bevezetése. Fejlesztő csapatok munkájának támogatása. Szoftveres infrastruktúra karbantartása, Windows és Linux környezetben. Szükséges ismeretek, kompetenciák: – GitLab – CMAKE / Visual studio / GCC – Biztos hálózati ismeretek Elvárt végzettség, tapasztalat (év, terület): – Felsőfokú végzettség – Legalább 2-5 év Devops […]

Részletek
Kutató-fejlesztő

Munkakör és feladatok: – Képfeldolgozással kapcsolatos algoritmusok fejlesztése – Adatbázist, adattárolást, adatrögzítést támogató algoritmusok fejlesztése – A felmerülő problémákra új megoldási irányok kutatása es fejlesztése Szükséges ismeretek, kompetenciák: – Legalább 2 év tapasztalat C/C++ programozásban – Középfokú angol nyelvtudás Erős problémamegoldó képesség -Igény / hajlandóság csapatban való munkavégzésre Elvárt végzettség, tapasztalat (év, terület): – Min. […]

Részletek
Szoftverfejlesztő, Linux

Munkakör és feladatok: – Saját fejlesztésű rendszámolvasó kamera szoftver komponenseinek tervezése, implementálása és tesztelése. – Meglévő funkciók továbbfejlesztése – Együttműködés más mérnökcsapatokkal Szükséges ismeretek, kompetenciák: – GNU/Linux alapszintű ismeret – C++ programnyelv ismeret – Verziókövető rendszerek ismeret Elvárt végzettség, tapasztalat (év, terület): – Min. 3 éves releváns munkatapasztalat – Felsőfokú műszaki végzettség – Középfokú angol […]

Részletek
Vissza a kiállítói listához

Kiemelt kiállítóink

Adatvédelmi beállítások

When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in the form of cookies. Here you can change your Privacy preferences. It is worth noting that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we are able to offer.

Click to enable/disable Google Analytics tracking code.
Click to enable/disable Google Fonts.
Click to enable/disable Google Maps.
Click to enable/disable video embeds.

Weboldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében.