;

Kiállítók

BME Martos Stúdió

Cégismertető:

A Martos Stúdió Kör 1969-ben alapult, így az egyik legrégebbi Öntevékeny Kör a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon. Munkánk igen összetett és sokrétű, melyet hat stábunk összehangolt munkája tesz zökkenőmentessé. Elsődleges feladatunk a kari élet eseményeinek fotózása, videózása és hangosítása, ezzel segítve a rendezvények létrejöttét és megörökítését. Emellett működik a kollégiumban egy rádióállomás is, ahol műsorvezetőink hétről hétre érdekes, kari élettel kapcsolatos témákról beszélgetnek, akár meghívott vendégek társaságában. A rádiós adásainkat a Martos Stúdió Spotify oldalán hallgathatjátok meg. Marketingeseink a kari események promótálásáért felelősek, plakátkészítéssel és online felületeken való megjelenéssel foglalkoznak. Azon tagjaink, akik inkább az írás területén találják meg a saját hangjukat, segítik a blogstáb munkáját, érdekes cikkekkel ellátva a Martos blogot. Végül, de nem utolsó sorban a technikus stáb tagjai közül kerül ki a kari Dj is, így az Ars Presso bulikon a fergeteges hangulatról is mi gondoskodunk.

Azonban itt még nincs vége a sornak, ugyanis a félév legnagyobb és nagy múltra visszatekintő kari esemény, a Show’s Sonka megszervezése is a Martos Stúdió feladata. Minden tavaszi félév legőrültebb, legtartalmasabb és legjobb hangulatú hete ez, amely az Ars Presso által szervezett Vegyésznapok bulisorozattal válik teljes élménnyé a VBK hallgatói számára.

A tanév során végzett munkáink mellett természetesen mindig időt szánunk a saját társaságunk egybekovácsolására is. Ezt csapatépítésekkel, kirándulásokkal, közös pizzázásokkal és a Csocsó klubban eltöltött közös beszélgetésekkel, iszogatásokkal tesszük teljessé. Felejthetetlen élmények és igaz barátságok tartják össze a társaságot.

Ha többet szeretnél megtudni rólunk, találkozzunk a Műegyetemi Állásbörzén! Addig is látogass el Facebook illetve Instagram oldalunkra (martos_studio), vagy keresd fel honlapunkat (www.martosstudio.hu).

Vissza a kiállítói listához

Kiemelt kiállítóink

Adatvédelmi beállítások

When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in the form of cookies. Here you can change your Privacy preferences. It is worth noting that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we are able to offer.

Click to enable/disable Google Analytics tracking code.
Click to enable/disable Google Fonts.
Click to enable/disable Google Maps.
Click to enable/disable video embeds.

Weboldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében.