;

Kiállítók

Széchenyi Terv Plusz

Cégismertető:

Széchenyi Terv Plusz – uniós fejlesztéspolitika Magyarországon
Magyarországon az uniós fejlesztéspolitika koordinációját a Miniszterelnökséghez tartozó intézményrendszer látja el, az uniós források felhasználásáért felelős területfejlesztési miniszter felügyelete alatt.

Hamarosan lezárul hazánk uniós csatlakozása óta eltelt időszak legsikeresebb fejlesztési ciklusa: a 2014 és 2020 közötti időszakban Magyarország a rendelkezésére álló források már több mint 80%-át lehívta, ezzel az eredményével az uniós élmezőnyben jár. A magyar családokat, vállalkozásokat, településeket szolgáló fejlesztéspolitikában a vidék és a kkv-k erősítésére helyeztük a hangsúlyt. Közös siker, hogy 2010-et követően hazánk összes régiója növekedési pályára állt.

A munka és a fejlődés folytatódik a Széchenyi Terv Plusz program által, amely Magyarország 2021-2027 közötti európai uniós programozási időszakának elnevezése. A most induló új fejlesztési ciklus során a versenyképesség növelése, a gazdaság- és az infrastruktúra-fejlesztés és a munkahelyteremtés mellett jelentős hangsúlyt kapnak a zöldfejlesztések, valamint a digitalizáció.

A BME állásbörzéjén a Széchenyi Terv Plusz standjánál az érdeklődők megismerkedhetnek sikeres projekteket az elmúlt időszakból, valamint többet is megtudhatnak a következő évek uniós fejlesztéspolitikai célkitűzéseiről.

Az Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkárság feladata a kohéziós forrásokkal és a Helyreállítási és Ellenállóképességi Alappal kapcsolatos tervezés és végrehajtás koordinálása, a források felhasználásának szabályozása és monitoringja. Felügyeli az operatív programok összehangolt végrehajtását, az ehhez szükséges informatikai és információs rendszer működését. Ellátja a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv és az operatív programok irányító hatósági feladatait.

Amennyiben érdekel a fejlesztéspolitika, ajánljuk figyelmedbe az Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkársághoz tartozó szervezeti egységek nyitott pozícióit, valamint a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramot, amely karrierindító programban a fejlesztéspolitikai intézményrendszer is várja a fiatal pályakezdőket.

Látogass el a honlapunkra https://www.palyazat.gov.hu/
és lájkold Facebook oldalunkat https://www.facebook.com/EgyuttFejlodunk

Tudj meg többet a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramról (a jelentkezés határideje 2022.10.15.):
https://mkoprogram.hu/wp-content/uploads/2022/09/MKO_GYIK_2023_jelentkezesi_tudnivalok.pdf

Széchenyi Terv Plusz aktív álláshirdetései

A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG GFP Információszolgáltató és Partnerkapcsolati Főosztálya munkatársat keres ügyfélkapcsolati feladatok ellátására.

FŐBB FELADATOK, TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK:  a Gazdaságfejlesztési Programok ügyfélszolgálatára beérkező pályázati kiírásokkal, támogatási kérelmekkel kapcsolatos általános és speciális telefonos és elektronikus csatornán érkező kérdések megválaszolása, problémamegoldás,  panaszok, reklamációk kezelése,  pályázati anyagokkal, dokumentumokkal kapcsolatos felvilágosítás, értelmezés, pontosítás  gyakorlati segítség nyújtása az ügyfelek által használt pályázatkezelő rendszereket érintő kérdésekben,  a megkeresés adatainak adminisztrációja, […]

Részletek
A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG Szabálytalanság- és Kifogáskezelési Osztálya munkatársat keres szabálytalanságkezelési feladatok ellátására.

FŐBB FELADATOK, TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK:  a szervezeti egység hatáskörébe tartozó uniós támogatások vonatkozásában meghatározott szabálytalansági eljárások lefolytatásának jogszerű biztosítása, nyilvántartása, dokumentálása,  szabálytalansági gyanú felterjesztésének összeállítása,  kijelölés alapján részvétel az eljárásban (beleértve a helyszíni ellenőrzést is, meghallgatást),  szabálytalansági eljárási jegyzőkönyv tervezetének összeállítása, egyeztetése, kapcsolódó dokumentáció, levelezés elkészítése,  adatok rögzítése informatikai rendszerekben (MIR, […]

Részletek
A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁGA munkatársat keres pályázatkezelési feladatok ellátására.

AZ ÁLLÁS BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELEI:  magyar állampolgárság,  cselekvőképesség,  büntetlen előélet,  egyetemi, vagy főiskolai szintű végzettség,  vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,  hozzájárulás nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásához,  Microsoft Office alkalmazások magas szintű ismerete,  hozzájárulás megbízhatósági vizsgálat lehetőségéhez. AZ ÁLLÁS BETÖLTÉSÉHEZ ELŐNYT JELENT:  jogász végzettség,  közbeszerzési szakirányú végzettség (közbeszerzési referens, közbeszerzési […]

Részletek
A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁGA munkatársat keres pályázatkezelési feladatok ellátására.

FŐBB FELADATOK, TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK: Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság feladat- és hatáskörébe tartozó operatív programokhoz kapcsolódóan:  pályázati felhívás előkészítésében való részvétel,  pályáztatásban való részvétel (meghirdetéstől a benyújtásig),  szerződéskötésben való részvétel,  projekt előrehaladási jelentések/időszaki beszámolók/projekt fenntartási jelentések /előlegigénylési kérelmek ellenőrzése, határidőben történő feldolgozása,  kifizetési kérelmek / kifizetési […]

Részletek
A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG KÖZBESZERZÉSI FELÜGYELETÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG Közbeszerzési Monitoring Főosztálya munkatársat keres statisztikai adatelemzői feladatok ellátására.

FŐBB FELADATOK, TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK:  a közbeszerzésekkel kapcsolatban rendelkezésre álló statisztikai adatok elemzése és értékelése,  bekapcsolódás a döntéstámogatási feladatokba hiteles, releváns és naprakész statisztikai mutatók készítésével,  nemzetközi és hazai tanulmányok, statisztikai elemzések következtetéseinek értékelése,  részvétel a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó adatgyűjtési és adatfeldolgozási folyamatokban,  a közbeszerzéseket érintő jogpolitikai intézkedések hatásainak statisztikai vizsgálata. […]

Részletek
A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG KÖZBESZERZÉSI FELÜGYELETÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya munkatársat keres közbeszerzési feladatok ellátására.

FŐBB FELADATOK, TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK:  közreműködés a közbeszerzési eljárások előkészítése, lefolytatása és az eljárások eredményeként megkötött szerződések módosítása során az eljárás szabályosságának biztosításában,  részvétel közbeszerzési eljárások és közbeszerzési szerződések módosításának folyamatba épített, utó- és utólagos ellenőrzésében, különösen szakmai anyagok (jelentések, tanúsítványok, vélemények) előkészítésében,  szakmai támogatás nyújtása az ellenőrzésekhez kapcsolódó állásfoglalások, útmutatók előkészítésében. TÉGED […]

Részletek
A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG Végrehajtást Támogató és Projektfinanszírozási Főosztálya munkatársat keres pénzügyi feladatok ellátására.

FŐBB FELADATOK, TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK:  projektek teljes körű pénzügyi lebonyolítása, és a projektek pénzügyi monitoringja, ellenőrzése, nyomon követése,  a kifizetésekhez szükséges keret-dokumentáció elkészítése és azok átlátható rendelkezésre állásának biztosítása,  szerződések átvizsgálása, kiegészítő pénzügyi adatok rögzítése,  számlák kifizetés előtti átvizsgálása,  a kifizetési kérelmek pénzügyi ellenőrzése,  átutalások lebonyolítása a kedvezményezett, illetve közvetlenül […]

Részletek
A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG Szabályossági, Ellenőrzési és Zárási Főosztálya munkatársat keres közbeszerzés-jogi feladatok ellátására.

FŐBB FELADATOK, TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK:  a Közlekedési, Környezeti és Energiahatékonysági Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság által kezelt pénzalapok keretében biztosított támogatásból finanszírozott közbeszerzési eljárások közbeszerzési-jogi vagy jogi szempontú ún. folyamatban épített utólagos ellenőrzésének ellátása,  közreműködés a közbeszerzési jogorvoslati eljárás kezdeményezésében,  tájékoztatók, állásfoglalások, illetve egyéb írásos anyagok összeállítása,  jogszabályváltozások nyomon követése,  […]

Részletek
A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG Szabályossági, Ellenőrzési és Zárási Főosztálya munkatársat keres eljárásrendi és tervezési feladatok ellátására.

FŐBB FELADATOK, TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK:  a Közlekedési, Környezeti és Energiahatékonysági Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság által kezelt pénzalapok támogatási jogviszonyait rendező támogatási szerződések, illetve módosítások véleményezése,  jogi állásfoglalások készítése a Helyettes Államtitkárság által kezelt pénzalapok felhasználásával, a támogatási intézményrendszer működésével, vonatkozó jogszabályok értelmezésével kapcsolatban,  részvétel a Helyettes Államtitkárság által kezelt pénzalapok pályázati […]

Részletek
A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG Kötöttpályás Projektek Főosztálya munkatársat keres projekt referensi feladatok ellátására.

FŐBB FELADATOK, TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK:  közlekedési projektek előkészítésének, műszaki és pénzügyi előrehaladásának nyomon követése,  a Támogatási Szerződések megkötésének, módosításának előkészítése, összeállítása,  közreműködés a pályázati felhívás és útmutató összeállításában, módosításában,  részvétel szakmai előterjesztések, tájékoztatók, Kormány előterjesztések elkészítésében, véleményezésében,  részvétel az ellenőrzések lefolytatásában, intézkedési tervek készítésében,  kapcsolattartás a Kedvezményezettekkel és az illetékes […]

Részletek
A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG Közműfejlesztési és Hulladékgazdálkodási Végrehajtási Főosztálya munkatársat keres projektmenedzseri feladatok ellátására.

FŐBB FELADATOK, TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK:  A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint részvétel a döntéselőkészítésben,  a KEHOP pályázatok, illetve projektek kezelése, amely magában foglalja különösen az alábbiakat:  kapcsolódó szakmai kommunikációs feladatok ellátása,  kapcsolódó adat- és információ töltési feladatok ellátása,  támogatói döntéssel rendelkező projektek támogatást igénylőinek értesítése,  a támogatási szerződések, […]

Részletek
A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG Energetikai Projektek Végrehajtási Főosztálya munkatársat keres projektmenedzseri feladatok ellátására.

FŐBB FELADATOK, TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK:  projekt kiválasztási tevékenységek ellátása,  támogatási szerződések előkészítése,  projektek előkészítésének/megvalósulásának nyomon követése,  előrehaladási jelentések és kifizetési kérelmek ellenőrzése,  részvétel a projektek közbeszerzési eljárásainak minőségellenőrzésében,  adatok és információk rögzítése az EUPR rendszerben,  rendszeres és eseti beszámolók, jelentések, tájékoztatások készítése,  kifogások, szabálytalansági eljárások, ellenőrzések szakmai feladatainak […]

Részletek
A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG GFP Pénzügyi Eszközök Főosztálya munkatársat keres pénzügyi feladatok ellátására.

FŐBB FELADATOK, TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK:  a pénzügyi eszközök visszatérítendő jellegű támogatásaihoz kapcsolódó tervezési feladatok koordinálása,  pályázati kiírások előkészítése, megjelentetése, módosítása, a végrehajtás megvalósulásának nyomon követése,  jogi és belső szabályozói környezet kialakításában módosításában való közreműködés,  pénzügyi eszköz érintettségű kormányzati előterjesztések véleményezése,  kapcsolattartás, együttműködés a GFP helyettes államtitkárság szakmai társterületeivel és az intézményrendszer […]

Részletek
A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG GFP Kiemelt Projektek Főosztály, GFP Pályázati Közbeszerzési Osztálya munkatársat keres közbeszerzési feladatok ellátására.

FŐBB FELADATOK, TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK:  pályázatokhoz kapcsolódó közbeszerzések eredményeként kötött szerződések teljesítésének ellenőrzése,  közbeszerzések műszaki vizsgálata. TÉGED KERESÜNK, HA:  érdekel a fejlesztéspolitika,  precíz, pontos a munkavégzésed,  jó problémamegoldó képességgel rendelkezel,  rendszerszemléletű és önálló vagy. AZ ÁLLÁS BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELEI:  magyar állampolgárság,  cselekvőképesség,  büntetlen előélet,  felsőfokú végzettség,  […]

Részletek
A MINISZTERELNÖKSÉG EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG GFP Pénzügyi Ellenőrzési Főosztálya munkatársat keres pénzügyi feladatok ellátására.

FŐBB FELADATOK, TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK:  a szervezet által kezelt pályázatok pénzügyi és monitoring ellenőrzési feladatainak lebonyolítása és menedzselése,  a tevékenységéhez közvetlenül és közvetetten kapcsolódó jogszabályok, rendeletek, eljárásrendek, kézikönyvek, a szervezet belső utasításainak, rendelkezéseinek pontos ismerete és biztonságos alkalmazása,  a munkatárs részére kiosztásra került projektek naprakész nyomon követése, a projektek menedzselése során együttműködés a […]

Részletek
Vissza a kiállítói listához

Kiemelt kiállítóink

Adatvédelmi beállítások

When you visit our website, it may store information through your browser from specific services, usually in the form of cookies. Here you can change your Privacy preferences. It is worth noting that blocking some types of cookies may impact your experience on our website and the services we are able to offer.

Click to enable/disable Google Analytics tracking code.
Click to enable/disable Google Fonts.
Click to enable/disable Google Maps.
Click to enable/disable video embeds.

Weboldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében.